Fokozott diszkréció és kényelem jegyében "csak" keresztnévvel, de nagy örömömre felvállalt, magából kiírt, önmaga és mások számára megfogalmazott visszajelzést kaptam arról, hogy a saját fejlesztésű fúziós módszerem, a Tréning & Terápia milyen eredményeket hozott Ildikónak; kiemelten párkapcsolati területet emel ki,habár a szakmai előrelépésében is több eredményt mutathat fel. Hálásan köszönöm és örömmel olvasom én is!
"Az én terápia és tréning folyamatomnak az egyik alapját tette ki a rokonainktól másolt mintázatok áthuzalozása a párkapcsolatban.
Alaposan megdolgozott előzmények mentén az én folyamatomba a családi minták tekintetében viszonylag tudatosan vágtam bele. Mégis meglepetés volt, hogy ezek a magammal cipelt mintázatok nemcsak egy generációról öröklődnek. Kínosan figyeltem tinédzser koromtól, hogy az apám és az anyám párkapcsolati mintáit magam mögött hagyjam, mikor felismerem, akkor tudatosan nemet mondjak a megismert játszmáikra. Amiről viszont nem tudtam, hogy az 1-2 éves koromból felvett nagyszülői „játszmák”, illetve az ő korábbi helyzetekre adott reakcióik milyen erővel képviseltetik magukat az életemben. Mikor az előzetes anyaggyűjtés/feldolgozás, illetve a terápiás helyzetben ezeket is tudatosítottuk, akkor kaptam primer tapasztalatot arról, hogy nem minden csak a tudatosan felvett/látott minta. Mert amit láttam, azon megfelelő erőfeszítéssel már tudtam változtatni. De ami láthatatlanul működött, csak érzés szintjén, a reflexeimben volt benne, attól éreztem igazán tehetetlennek magamat, hiszen nyilván nem ezekre vágytam.
Az igazi segítség az volt, hogy ebben a folyamatban is voltak mankók. Kinga pontosan tudta, hogy merre van ebből a kiút és szelíden, jelzőfényként villant fel az úton, amire ha nyitott voltam, mentem. Ehhez is nagyon kellett, hogy ne várjak a „sült galambra”, hanem én vegyem a kezembe az irányítást a történetem irányítása felett. Legyen cél, legyen terv, legyen hozzá eszköz és ami a legfontosabb, legyen meg a szándék. Azt veszem észre, ezek a minták időről időre életünk végéig be fognak kopogni, viszont nem mindegy, hogy nyitott ajtón berontanak, esetleg a zárt ajtón dörömbölnek, mi pedig fülünkre szorított kézzel kuporgunk a takaró alatt, esetleg felporszívózunk, míg tart a kopácsolás, vagy szeretettel kinézünk, rámosolygunk és azt mondjuk: sokat találkoztunk, most nem szeretnék veled játszani. És mindenki megy a maga dolgára. Én most jól vagyok.
Ildikó"
