Abban segítek, hogy
a hátrányodból előnyt,
a gyengeségedből erőt
csináljunk együtt!
Bizonyára Neked is fontos, kire bízod magad a kényes ügyeidben.
Már nem tagadom, hogy ki vagyok, régen szégyelltem. A duma mögött egyre több hitelesség gyarapszik évről évre és ehhez a felvállalás is hozzátartozik. Anno egyetlen dologban sem tudtam azt mondani, sem elhinni, hogy bármiben is elég jó vagyok. Semmiben!
Ez már nagyon nem így van. Privát emberként egy nyitott, szabadelvű, laza és örök kísérletező nő vagyok; legyen az a konyhaművészet vagy akár az intimitás témája. Hosszú, önromboló, önmarcangoló, kihívásokkal teli éveket töltöttem belső - testi, érzelmi és mentális - nagytakarítással, érzelmi, gondolati, szexuális önismerettel, saját intim teremnek felfedezésével, a határaim kijelölésével, majd férjemmel a közös intim tér kialakításával.
Senki mást nem akarok meghaladni, csak mindig a tegnapi önmagamat.
Itt kendőzetlenül olvashatsz a jelenemről, majd a múltamról. Amelyet nem azért osztok meg Veled, hogy együttérezz, hanem azért, hogy érzékeld, nem a könyvekből tanultam mindent és tudd, hogy vezetők között váltam én is érett felnőtté. Hogy valóban beleláss, hogy könnyebben eldönthesd, rám bízod-e a titkaidat, s szívesen mered-e nekem adni őket egy időre. Mocskosul életszagú tapasztalásaim - a szakmán túl - mind azt segítették, hogy most a Te erős, érett és komoly háttértámogatód lehessek.
A privát Albert Kinga: játszmáktól mentes és egyre letisztultabb nő, megőrizve a játékos énjét, a 40-es évei elején.
Jelenleg tizenéve egy kimagasló érzelmi és értelmi intellektusú férfi, azóta már a férjem kedvenc életszakasz-társaként létezem, akivel a minőségi életünk “Mi” részének folyamatos építése mellett az “Én” és a “Te” sem csorbul, sőt; és a sorrend sem véletlen. A Balaton-felvidék egyik csendes részén élünk, mókusokkal ébredünk, kutyákkal és cicákkal osztjuk meg személyes terünket és mindig kitalálunk valamit, ami előre visz, élményt nyújt. Ez nem volt mindig így.
Defektes, sérült múlttal, mint a zárlatos robotok, úgy kezdtük mindketten anno, még külön-külön a "párkapcsolati pályafutásainkat". Minden olyat láttunk magunk körül, felnőve, ahogyan biztosan nem akartunk élni. Mivel ez anno görcsös volt, be is rántottuk régebben magunknak a pont olyan helyzeteket, amelyeket el akartunk kerülni.
Mire egymásra felfigyeltünk, már jócskán a "víz felett volt a fejünk", de még bőven volt mit csiszolni magunkon ahhoz, hogy egy igazán kiváló kapcsolatot működtessünk, ahol nem "csak" erős kémia van és hatalmas szeretet. Közös igénnyel, határozottan indultunk abba az irányba, amit ma már "IKSZ" -nek (=Inspiráló Konszenzuális Szövetség) nevezünk. Működik, mert megérdemeljük, hogy működtessük. Sőt, már elkezdtük másolhatóvá tenni olyanoknak, akik ezt komolyan veszik, megbecsülik és akarják.
Korábban soha nem voltam még ilyen kerek, egész kapcsolatban úgy, hogy közben a legmélyebb gyógyulásokra és fejlődésekre tettem volna szert. A szabadság lételemem; Gáborral élem meg kimagaslóan azt, hogy vele szabadabb vagyok, mint nélküle! Mondom ezt úgy, hogy nem a párkapcsolatot tartom az élet értelmének. Ez egy kegyelmi állapot nekem, de nem a létezésem feltétele. S mondom ezt úgy, hogy mindketten stabil felnőttekké neveltük magunkat, ezért 1+1 az nálunk nem kettő, hanem annál jóval több lett.
Gáborral nem használunk:
- örökérvényű szavakat
- és nem csépelünk el kifejezéseket
- nem ígérünk, csak teszünk
- semmi mást nem fogadtunk meg (én írtam a fogadalmunkat a „motherbookdriver” felé, mert nem tudtam a sablonnal azonosulni egy pillanatig sem), minthogy addig tart, amíg konstruktív és értékcserélő. Nem tovább.
- nincs tabu
- van magánszféra
- van privát és közös cél is stb.stb.
Ami köztünk van, nem a puszta szerencse, hanem egy hozzáállás, ami épül arra a bázisra, ami kétségkívül egy (és most nem tudok nem "nyálas" lenni), de mély szeretet, tisztelet és megbecsülés. Szóval - és pardon - átlagéknál ilyenkor már illik válni. Mi ellenben mélyülünk és magasságokba megyünk; melyikre hol van inkább szükség és/vagy igény. De ez nem a vak szerencse, hanem egy irányított figyelem. Tehát másolható, megvalósítható, semmi utópisztikus mission impossible. Ha korábban bármit is gondoltál a párkapcsolatok bonyolultságáról, ez a csupán pár konstruktív sor remélem más színben tünteti fel számodra a TÁRS fogalmát elméletben és gyakorlatban egyaránt.
Továbbá mindenből vagy tanulunk, vagy nyerünk. Vonatkozik ez a randikra, az egészség/egyensúly visszaállítására. Bármire gyakorlatilag. Piszok hálás vagyok visszanézve az összes(!) életeseményemet, az összes kezelést, bukást, megszégyenítettség állapotában eltöltött időket, csalódást és felemelkedést, eufórikus beszélgetéseket és testi-lelki kapcsolódásokat, stb. Egyre több infohoz jutok abban a tekintetben, hogy hogyan akarok és hogyan nem akarok élni. Mindegy, hogy szex, táplálkozás, szellemi manna, szakmai fejlődés, stb.
Ezeket vetítsd le magadra mindet. Lehet, vágysz ilyen értékekre, de elképzelésed sincs a hogyan-ról. Tudd, hogy amennyiben itt olvasol, érett vagy, nyitott vagy és BÁRMIT eltanulhatsz, s megtehetsz te is! Ez lebegjen a kis szíved-szemed előtt!
Gyermeket tudatosan nem vállalunk; egészen más céljaink vannak "családilag" és egyéb tekintetben, illetve a hatalmas szabadságvágyunkkal nem összeférhető, jelenleg.
Nálunk a férjemmel – miután végigjártuk és folyamatosan fejlesztve járjuk az általunk és a magunk értékrendje szerint (!) kijelölt utat –, a méltó, játszmamentes, inspiráló és a már jó erős szövetség minőségű együttműködésünk hozott és hoz rendszeres érzelmi mélyüléseket, intenzív gazdasági előrelépéseket, meghitt spontán beszélgetéseket, rengeteg humort a mindennapokba, ezek összeredményeként jóízű hirtelen szükséges kooperációkat éles helyzetekben, illetve a karrierútjaink kiteljesedéséhez is nagyban hozzájárul, hogy erős háttérországként funkcionálunk egymás javára.
Egyre egészségesebb önzésem és önbecsülésem a személyes szabadságom építő alapköve. Szigorú és egyben odaadó szívem is ez utóbbit szolgálja, ellenben a keménység mögött számos sérült év bújt el, melyek a felszínhez folyamatosan közeledve gyógyítják a múltam egyre kedvezőbb szemléletét, így újraértékeltem a gyermekkorom és úgy érzem, évről évre hálásabb vagyok. Mindenért.
Már rég nem szégyellem a bukásaimat, bakijaimat, hiszen azok csupán hibák, melyek fejlődésre, tanulásra adnak lehetőséget. Volt, hogy egy helyzetből viszonylag gyorsan felálltam, bármi is kényszerített térdre és volt olyan is, amiben évekig szenvedve kerestem lázasan a kiutat. Ezek elemei ma már a "kedvenc szégyeneim" lettek; erről is bővebben az intro filmben. (A humor sose hagyjon el bennünket!)
Honnan ez az erőm? Nyilván a gyökereink elég meghatározóak, meg is köszöntem mindenkinek, aki adott belőle. De az ÉLNI akarás legbenső határozott szándéka is sokat nyom a latban és a tervek újrafogalmazása, ha már megvan a vágyott életminőség képe. Ennek első lépése, hogy valahogy megpróbáljuk elhinni, megérdemeljük, és elég jók vagyunk ehhez. Nem ment elsőre nekem sem. Tanulható és fejleszthető készség ez! Te is meg tudod csinálni!
Nem nagyon preferálom a “kell” szót. Ha mégis előfordul a szóhasználatomban, annak nyomatékot adok.
Minimális százalék maradt a megfelelni vágyásomból bárki felé is, de ezek felbukkanásakor már csírájában nyírom ki mindet egytől egyig és tudatosítom: Én ÉN vagyok. Különleges a maga nemében és csodálatos a maga módján. Persze ezt azonnal alátámasztom és megerősítem a belső zsebemben profi puskaként lapuló lélekszintű feljegyzéseimmel… elég reprezentatív mintavétel alapján egyre jobban főzök, ölelek, megnevettetek, hallgatok, tanulok, vezetek, szervezek, gondoskodom és kezelek, stb. A többi már tényleg nem publikus. Egyelőre. De talán az az idő is eljön...
Az alábbiakban találsz pár régi képet. A tagadhatatlanul megtört arcomat már régen megváltoztattam. Megtaláltam és kidolgoztam azt, amivel nélkülözés nélkül, minőségi gondolkodással és engem segítő tudatalatti programokkal, kreatív sütés-főzéssel, mozgással, élvezettel tartom magam egészségesen. Nem így volt ez korábban.
Anyámat információim szerint sohasem vizsgálták komolyabban, de valami nagyon nem stimmelt, amióta ismerem.
A fejlődéslélektanilag kényes gyermekkoromat napi több órás verések tarkították. Majd az alkoholtól ájult anyám alvási idejében volt pár óra csend. Alig vártam. Majd rettegve azt, hogy ébredés után mi következik. Ebből aztán "csodás", fiatal felnőttkori deviáns viselkedéseim adódtak.
Mélyen haragudtam a nagyszüleimre, az apámra és mindenkire, aki ezt látta, tudta és az én értesüléseim szerint nem léptek közbe. Anyámnak semmit nem tudtam jól csinálni, semmi nem volt elég vagy jó; én főleg nem. Haszontalan és felesleges, sőt zavaró volt a jelenlétem számára. Nem tudott velem mit kezdeni az idő zömében. Mentségére szolgál, hogy talán 2 olyan fura kisiskolás évre is emlékszem, amikor még babaruhát varr nekem és mosolyog rám, táncol és énekel, csinos és illatos. Vajon mi lelte akkor, arra az időre? Az biztos, hogy a féltestvérem születése után indult el piszkosul a lejtőn, minden addigi rekordját megdöntve agresszióban, alkoholszintben és egyéb deviáns viselkedésben. Középiskolásként leléptem onnan. Akkor mondtam először NEM-et neki.
Ugrok az időben, hogy ne fáradjon el a szemed. 12 éves koromban még nem voltam szobatiszta és 18 évesen még nem mertem jelezni a buszon, mert kicsi vagyok, nyújtóznom kell és mindenki csúfol ezért; nem értem fel a gombot. Természetesen megszólítani egy embert a rettegéssel volt egyenértékű. Mert ugye "Mit szól majd?" Anyám kiszámíthatatlan agresszív őrülete brutálisan szorongóvá tett. Amikor megölelni készült valaki, védekező tartásba rándultam vagy simán elbőgtem magam. Ez több, mint ciki például az első randikon...
Fiatal felnőttként már mindent és mindenkit hibáztattam, csak az nem jutott eszembe, hogy a megoldás belül lesz, magamban. Honnan is tudtam volna olyanok között, akik a körülményeket hibáztatták mindenért, miközben folyton "igazuk volt". Rájöttem, a környezetem soha nem fog változni, csak akkor, ha én alakítok magamon, az életszemléletemen! Ezért is lett egyik kedvenc módszertanom az ontológiai (= életszemléleti) coaching.
Itt kezdődött a kalandos utazásom önmagamba, befelé. Akkori megfelelési kényszerem 3 munkahelyet is "fenntartatott" velem, aludni is alig volt időm. Eszméletlen sok munkával, párhuzamosan tanulással, rengeteget költöttem arra, hogy rend legyen bennem. Saját bőrön tapasztaltam ki az utat; ma már egyszerűbb és gyorsabb haladásom lenne.
Ne tudjátok meg, miket hámoztam ki pl. apám egyik feleségének lelki terrorja eredményeként...néma ülések sorozatát éltem meg egy klinikai szakpszichológussal. Csak bőgtem és szó nem jött ki a számon. Aztán pl. az orgazmus téma, hogy kiragadjak 1-1 fontos állomást. Azt se tudtam, mi az. Csak vágytam és reméltem, hogy "a megfelelő férfi" majd megoldja. Hát nem. Pedig le a kalappal a többségük előtt; szerencsés lány voltam, maradjunk ennyiben. Ezt is terápiával sikerült oldani. Ferdén értelmeztem az anyám egyik kalandját.
Ma már tudom, hogy nem az ő hibája és semmi sem a környezetem, a családom hibája. Nehezített pályás indulást választottam, az biztos. Egészen kamaszkoromig szinte 1-2 évente költözés volt. Ezzel egy időben 6 családi(nak csúfolt) állomáson 6 érvrendszer, édes-, és mostohaszülők, egymásnak ellentmondó értékrendek közti hányódás a láthatási időkben. Természetesen ők mindannyian fújtak egymásra és ezt várták tőlem is; segítsek haragudni azokra, akikkel éppen nem vagyunk egy fedél alatt. Nagyszerű strukturálása az időnek, mondhatom! Nagyszerű melegágya a kötődési zavarokból eredő, hülye viselkedéseknek, a hibát hibára halmozás lehetőségének munkában, párkapcsolatban, barátokkal és bárhol, ahol érvényesülni kíván az ember.
Köztük éldegélve próbálkoztam megérteni, hogy mi a túrót is jelent az, hogy ÉLET. És mire jó? Kinek jó ez? Amikor már tudtam inni és cigizni, akkor abban vigasztalódtam, majd a szexben evickéltem.
Aztán elhíztam (mindössze +30 kg, de ki számolja azt...), majd lefogytam. Aztán rommá sportoltam magam, majd beteggé tettem és gyűlöltem magam, főleg a testem. Aztán egy gyógyszeres félrekezelés okán újból egy ilyen pár éves kört lefutottam. Onnan álltam fel és már nem esek vissza. Rendületlenül haladok előre, már nem vagyok szerelem-, alkohol-, és egyéb függő és senkitől sem várom, hogy megmentsen. Tudom, hogy erre csakis én vagyok képes; persze ha sikerül meglátnom, miért is érdemes ÉLNI? Nem volt egyszerű, de megláttam. Nem segítség nélkül. Nekem is kellett támogatás. Egy szó, mint 100, azóta megtanultam, hogy ÉN raktároztam el bizonyos infókat gyerekfejjel a saját értelmezésem szerint és nem a nevelőim szándéka alapján, majd ezekből ÉN alakítottam ki az akkori hozzáállásomat az élethez, az emberekhez, a lehetőségekhez, önmagamhoz.
Ez utóbbi mondat életem egyik legfontosabbja. Ha ezt Te is megérted, már félig oké vagy, hidd el! Vedd vissza a kezedbe a felelősséget és ne mutogass senkire, állj neki a belső világodnak és óriási csodavilág vár rád, higgy nekem! Csak ne állj le addig, amíg nem vagy igazán jól. Keress, kutass. Keresd a terapeutádat, a módszeredet, a tanácsadódat, a tanárodat, a tréneredet és válts vagy színezz, ötvözz, ha úgy jobb.
Ha annak idején nem akarom lázasan kutatva megérteni (!) az anyám agyának működését, akkor ma ez a weboldal nem lenne, én nem lennék ebben a szakmában és nem is sejtem, mely szakterületen tudnék ennél jobb érzéssel értéket teremteni. Elképesztően inspirálnak a napi feladataim, a projektmunkáim a klienseimmel, a folyamatos haladás és a szintlépések időről időre. Izgalmas területen dolgozom és egész életeket segítek átfordítani a mínuszból a plusz tartományba. Szóval a hátrányból abszolút előnyt generáltam. És ha ennek az eredménynek egy ilyen anya volt az ára, akkor szívesen "fizettem".
Mára ott tartok, hogy NEM haragszom. Senkire. A motivációjuk és múltjuk megértése sokat lendített azon, hogy megváltoztathassam a haragomat. Köszönöm az életemet nekik. Köszönöm, hogy itt lehetek és azzá válhatok, akivé csak tudom fejleszteni magam. Itt már én döntök, nem ők. Itt már én vagyok a felelős, nem ők. Én ÉLEK és nem éldegélek. Már becsülöm a testem, a lelkem, az eszem és nem teszem tönkre ezeket a részeimet. Én döntök a körülményeimről és nem fordítva. Nem, nem mentettem fel őket. De nincs tüske sem. Akivel jobbat nem tudtam egyszemélyes lelkes aktivistaként kialakítani, azzal semleges vagy megszakított a viszonyom, de legalább nem iszonyom. Értem azt is, hogy nem jókor voltam jó helyen. Azóta, amióta az én életem kormánya nálam van, ezt pont fordítva csinálom és az esetek nagy %-ában bejön.
A környezetem szerint kész csoda, hogy az ép elmével életben maradáson túl nem csupán a mínuszból a nulláig, hanem jóval tovább, a pozitívba jutattam magam számos kiváló szakember és persze saját magam segítségével; anno. Ehhez tanultam jókora adag pedagógiai pszichológiát és még egy halom tudásanyagot, majd kiemelten a diplomámra építve kreatív design gondolkodást, amely „itt & most” megoldásokkal, illetve hosszú távú stratégiai tervezéssel, projektszemléletű kivitelezéssel; életterületekre bontva, mérhető eredményekkel vértez fel Téged, ha velem fejleszted magad és kiemelt előnye, hogy pragmatikussá nevel.
