A visszajelzések ereje

A visszajelzéseket folyamatosan - ahogy végeznek a 6-8-10 hónapos kezdő és haladó, egyéni programokban - kapom a kedves, egyre jobb bőrben távozott, egyik szintről a másik szintre lépő és egyre bátrabban nyilatkozó klienseimtől. Ezért évente 1-2 alkalomal frissül a tartalom, ahogy újabb dicsekvésre méltó, megható, szinte már szárnyaló gondolatok érkeznek vissza hozzám... 

Molnár Viktória Hajnalka

Viki egy olyan harcos nő, akiben kislányként már ott élt a vezető csírája, s hogy nem akar beállni a sorba. Szép, de nehéz utat választott.

A visszajelzése esettanulmány értékű és írott. Azért nem hangos interjú, mert a jobbik fajta gombóc nehezíti a beszédet; most nehéz szavakba önteni az érzéseit. El tudjátok képzelni, milyen jó is az, amikor saját magad eredményeitől meghatódsz? Én nagyon büszkén tekintek rá, hogy ezt az óriási utat bejárta úgy, hogy innen már nincs visszalépés!

 

L.-F. Krisztina

Krisztiék együtt (!) - igen, együtt és nem egyik a másikat push-olva - kerestek meg érett, igényes jegyespárként, proaktív, közös életvezetési céllal. Konkrétabban, hogy egymás iránti szívbéli szeretetük és lelkesedésük mellett, a lila köd mellett ügyesen, preventíven eljárva, elkerüljék, kivédjék vagy ha belekerülnek, kezelni tudják később az átlagos szintű, általános problémák felbukkanását, ami a repedésekből is előjöhet egy házasságban. Lsd. pl. felmenők mintázatai.

(Nekem olyan jó látni, hogy hozzánk - a férjem és én - hasonlóan gondolkodó embereknek szintén nagyon fontos az inspiráló szövetség kialakítása egymással. Nem érjük be a lila köddel. Az is szuper, de kevés a kiváló együttműködés dinamikájának fenntartásához.)

Kriszti megosztja proaktív magatartásuk egyre gyümölcsözőbb eredményeit és ezt önti egzakt, lényegretörő sorokba:

Fodor Renáta

Képzeljetek el egy nagy-, és szabadszájú nőt, aki oda meri tenni a nyers véleményét és nem fél, mert tudja, hogy orbitális nagy szíve szereti az egész világot, de csoda orra kiszimatolja azt, ha valami nem stimmel. Ilyen lett mostanra. Ez az énje akkor is benne volt már, amikor megkeresett. De a felszín alatt mélyen volt, ki se látszott az oroszlán; néha a cica igen. 

Időközben bújt elő úgy, hogy megtudott maradni bújós cicának az egyébként hatalmas sörényét méltóságteljesen megrázó oroszLYÁNY.  Az ő történetét olvashatjátok.   Vigyázat! Korhatáros szóhasználattal él és istenemre mondom, én hallgattam őt elég sokat és szofisztikált, cizellált, szerteágazóan tájékozott, bő szókincsű nőci. A feedback-je cenzúrától mentes, a pozitív indulatoktól duzzad és ennek megfelelően nem a visszafogott jelzőt használnám... 

Köszönöm Reni, hogy megismerhettem a mélységeidet, magasságaidat és bizalmat szavazva nekem az egekig meg sem állsz! 

Róbert

Ez az! Végre! Még egy vezető, bátor férfitól származó feedback! Kiugrom a bőrömből!

Persze tökéletesen érthető a visszafogott diszkréció és a gyakori, viszonylagos anonimitás.

Annak örülök, hogy kifejezetten biztonságosan tudnak nálam oldódni a férfiak is - megsúgom, klienseim jellemzően több, mint az 50 %-uk (!) érett gondolkodású, kiemelkedően igényes, vezető férfi - és óriási szó, hogy mernek, akarnak és nagyon is tudnak magukon dolgozni. 

Meggyőződésem, hogy több bátorság és "vér" kell az érzelmek kifelé áramoltatáshoz részükről, mint a befelé zokogáshoz, elfojtáshoz, pedig utóbbi sem pille könnyű meló. 

Gratulálok a szavakba öntéshez és köszönöm, következzenek Róbert sorai:

Takács Anita

A változtatási szándék nagy lendülete elvitte őt egy darabig. Majd apadni kezdett az ereje. Ezt finoman elkezdte érezni a vezető pozíciójában, s a privát életében annál inkább. s időben tett jó lépéseket.

Azt hitte, az ereje fogy. Nem, nem az ereje fogyott. Valójában az akkor még belső korlátja torpantotta meg őt a "saját kapujában". Makacs indákként húzták vissza a lejárt mintái attól a vágyott, még értékesebb emberi mivoltától, akivé fejlődni kívánt. De aztán, egyszer csak - nem véletlenül - történt valami... 

Ildikó

Fokozott diszkréció és kényelem jegyében "csak" keresztnévvel, de nagy örömömre felvállalt, magából kiírt, önmaga és mások számára megfogalmazott visszajelzést kaptam arról, hogy a saját fejlesztésű fúziós módszerem, a Tréning & Terápia milyen eredményeket hozott Ildikónak; kiemelten párkapcsolati területet emel ki,habár a szakmai előrelépésében is több eredményt mutathat fel. Hálásan köszönöm és örömmel olvasom én is! 

Kovács Orsolya

Az ambiciózus "duracellnyuszi", aki kezdetben felemésztődött a saját temérdek energiáitól, miközben folyton a kiutat kereste abból az önvédelmi útvesztőből, amelybe saját magát tekerte bele...

A szívós, eleinte sztahanovista önkizsigerelő legnagyobb meglepetésére és persze elvárásának megfelelően elkezdett lépésről lépésre finomodni, lágyulni és egyre ügyesebben megrajzolni, majd letisztítani a "nagy képet", csendesíteni a benne dübörgő zajt. Ma már sokkal tisztább képe van önmagáról, a vezetői, s a személyes kompetenciáiról egyaránt, illetve arról, hogyan tudja e kettő egymást erősíteni és nem gyengíteni a mindennapjaiban; legnagyobb örömére. 

Veganeeta

Dr. Árvai Anita, a Veganeeta Home megálmodója, tulajdonosa és vezetője, lelke és működtetője lényegretörően a fb csoportomban, posztban reagált nekem. 

Hári Eszter

visszajelzés

 

Eszter egyéni komplex program keretében járt nálam.
A néhány hónapos intenzív együttműködésünk lezárása után 8 héttel megtisztelt egy audio interjúval.

​Ahogy a többi kliensemre, Eszterre is büszkén tekintek, hiszen aki komoly lépéseket tesz önmagáért, egyszerűen el sem tudná kerülni a sikert. Sem szakmailag, sem privát tekintetben; hiszen a belső fejlődés mindkét területet pozitívan befolyásolja. 

Puber Gyöngyi

Az alábbiakban egy olyan ambíciózus érett hölgy gondolatait olvashatjátok, aki hősiesen végigcsinált nálam egy kezdő programot. Az ő visszajelzése írott szöveg formájú, így ebben az esetben részletes kérdésekkel segítettem a mély érzelmei, gondolatai kibontakoztatásában. Olvassátok élvezettel, lelkesedéssel. Aki pedig éppen nyakig benne vannak nálam a "munkatáborban", ők bátran merítsenek erőt Gyöngyi írásából. /A későbbi ráépülő haladó programban a vezetői kompetenciáinak bővítése, erősítése lesz célozva privát megközelítésből, elsősorban belső akadályok elhárításával./ 

Geráth Szandra

visszajelzés

 

A sejtelmes kép, amit szimbólumként használtam az interjúhoz, kecses női lábat mutat, de mi ennél mélyebbre mentünk az értelmezésben; az interúból többet tudhattok meg.​
​Szandra Gerath lelkesen számolt be arról, hogyan kezdődött az együttműködésünk és mit ért el a szakértői segítségemmel, illetve ennek milyen hozadékai vannak a mindennapi gyakorlatában.​​

Dr. Balogh Renáta

záróinterjú

 

Következzék egy olyan bátor hölgy, Dr. Renáta Balogh, aki közel annyira volt félős, mint én anno. 

Rendesen tele volt félelmekkel, több életterületre kiterjesztve, amelyek nyilván a mindennapi életének minőségét hogyismondjam’; nem kedvezően befolyásolták. Ne szépítsük: az anno csend mögé menekülő szorongó ma már ott tart, hogy kezdi kiengedni a kis hangját, szépen fokozatosan halad és például újra mer autót vezetni - ahogy régebben nem - és képzeljétek, a Dunán (!) SUP-ol. Az a nő, aki korábban ezek töredékét sem merte meglépni; esetleg csak reménytelen ábrándos gondolatként.

Azóta, hogy ő változott, "kellemes mellékhatásként" javult a kapcsolata a családjával, jobb munkára és pozícióra váltott, sőt azóta meg sem áll, komoly tervei vannak.

Ildikó és családja

Kedves leendő és éppen a programban aktívan szorgoskodó Kliensek!

Nektek szól ez a visszajelzés egy olyan nő tollából, aki már a frissebb verziójú Mindset Tréning & Terápia Programban, személyre szabott tematikával, néhány hónappal ezelőtt végzett s azóta is élvezi a hatásokat.

A hosszú, bőséges tartalom mögött konkrét megélések, megható érzelmek, küzdelmek, kézzel fogható eredmények, nehézségek és újjászületések, utóhatások sejlenek a sorok között.

Duna Kata

videó interjú a sikersztoriról

 

Tudod, milyen az, amikor egy kórházi ágyon töltöd a drága idődet, emiatt abba kell hagynod az egyetemet és nem látod a kiutat?​

Le vagy törve piszkosul, már alig tudsz örülni valaminek és persze ha ez nem elég, úgy érzed, hogy nem vagy elég jó. Sőt! Szorongás van benned az öröm helyett. ​Lefojtott energiákkal vánszorogsz, szteroidon élsz és ... ​OK. Ez már a múltté! ​

Most pedig következzen az a jelen, amelybe átlépett Kata, az a hősnő, aki az alábbi interjúban visszajelzett nekem a haladásáról, a jelen állapotáról és megannyi szintugrásról; több életterületén.

 

Takács József

záróinterjú - (soundcloud link)

 

József  egy családi cég társvezetőjeként - tavaly ősszel kezdett nálam, egyéni komplex program keretében, s megtisztelt egy audio interjúval a folyamat zárása után. ​

Késő este készítettük el, fáradtan a nap végén, de a lényeg benne van. ​Sokan, akik most még az ő régi cipőjében járnak, jelentős erőt meríthetnek a visszajelzéséből.

Dokumentumok:
Etikai szabályzat
Adatkezelési tájékoztató
Impresszum
ÁSZF