Vajon mennyire hiszed el, hogy én tényleg ennyire színesen élem a mindennapjaimat, ahogy azt az írásaimban megfogalmazom?
Talán szokatlan a kendőzetlen valóságom ecsetelése? Érzelmekkel dolgozom, tiszta ciki lenne, ha nem lennék erősen edzett, és nem falnám nagykanállal a mély és magas élményeket, amelyek az origótól bőven elmozdítanak.
Vajon könnyen vagy nehezen befogadható számodra, hogy erre tettem fel az életemet, hogy másoknak is megmutassam, valójában micsoda szépséges örömteli az életünk; történjen velünk bármi is? És tudod mit, akkor a legbonyolultabb őszintén és tényleg boldognak lenni, amikor semmi okod rá. De ez képesség kérdése.
Vajon mennyire kell ez a ma emberének? (Ezt a 90'-es évek végén vetettem fel magamban, azóta egyre nyilvánvalóbb.)
Eszméletlen hiányterület felölelésére vállalkoztam és töretlenül haladok előre. Ma már egyre elterjedtebb és tudományosan bizonyított tény, hogy átírható a gyárilag hozott tartalom. Mindezt racionális szemszögből, a földön járva és pragmatikusan? Hozzáállást reformálni sohasem késő.
“Ha megváltoztatod a szemléletedet, megváltozik az, amit szemlélsz.”
/J.&E.H./
Előrevetítem, minden elismerésem a már felébredteknek és az ébredezőknek. Akit megérintek, netán feldühítek, ott nem én leszek a hunyó. Aki finom mosollyal olvassa soraimat, az is egy másik vélemény lesz. Aki még javában “alszik”, vagyis hagyja életét úgy folyni, ahogy az magától megy, vagy már nem annyira megy, ők talán neheztelnek majd. Szívük joga. Bárhogy is dönteni.
Talán most még nem hiszed el, hogy - akár az üzleti életedben - hogy ezt is - lehet eggyel jobban csinálni, mint korábban? Mindig van hova fejlődni és vétek leragadni?
Talán természetes, hogy jó-jó az életed, de azért játszmázol még?
Beletörődsz, megalkuvó vagy, természetesnek tartod a testi tüneteket, a nehezen kezelhető indulatokat, szokatlan és ellentmondásos érzelmeket, hurcolod a hozott súlyos hátizsákot – tele a felmenőktől átörökített, már nem jól funkcionáló, de általad még működtetett tartalmakkal -, és a sóvárgást elfeded mindig valami kis ártatlannak tűnő tevékenységgel?
Vásároltok ezerrel minden olyat magatoknak, másoknak, amit éppen szemed-szád kíván; ezzel is betömve mindig csak egyiktől a másikig kitartó időszakokra azt az űrt, ami a lelketekből fakad?
Nem érett felnőttként játszmázol a pároddal, ha van, és egyéb társkapcsolataid résztvevőivel? Ha még élnek a rokonaid, velük is?
Mert azt hiszed el, hogy ez ennél nem lehet jobb? Mert ezt hitették el Veled?
Hiszen nem is láttad még a járatlan utat? Mert hogyan is lehetne másképpen? Ha eddig csak "bundás kenyeret" ettél, hogyan is élvezhetnéd a "beluga" ízét? Maradva a metaforánál, fura, feketés-fegyverszürkés csillogású idegen bogyó, sőt "veszélyes" is lehet a szocializációd során kreált téveszméid alapján, hiszen ismeretlen? Távol álljon tőlem a sértegetés. Hangsúlyozom, felébreszteni kívánom Benned azt a lenyűgöző és egyedi lényt, aki lehetnél és akivé válhatsz, ha elindulsz az utadon.
A vissza-visszatérő testi kellemetlen tüneteid mögött vajon mi bújik meg?
Miért éred be azzal, hogy elviseled az élettől ezeket?
Mert így csinálják a többiek is?
Mert így nőttél fel, ezt szoktad meg?
Eljátszadoztál a gondolattal, mi lenne, ha olyan új szokásokat fejlesztenél ki magadban, amelyek esetén nincs felesleges nyomasztó tünet?
Milyen lehet csak úgy egyszerűen jól érezni magad a bőrödben egy sima szerda reggel vagy egy vasárnap estén? Sok év után is olyan mély szeretettel bújni a választottadhoz, hogy a szíved megteljen melegséggel és semmilyen negatív érzelem ne árnyékolja a bőrfelületek simogató egymással érintkezését?
Az eredeti szerzőt nem tudom, de nekem egy kiváló és megbecsült, drága gyerekkori barátom tanította ezt sok-sok évvel ezelőtt:
“Működik ha működteted; működtesd mert megérdemled!” /Zsámpár Robi/
Milyen lehet szorult élethelyzetben is olyan felfogást gyakorolni, hogy sziklaszilárd meggyőződésként írd felül pillanatnyi dühödet azzal a tartalommal, hogy tudod: minden egyes nehézség csak egy sokkal jobb állapotot készít elő az életedben!
Számos példáim sorolását reggelig is folytathatnám, de hétfő lesz, indul a hét, nem érünk rá nem vidáman és pihenten ébredni?
Te alapjaiban véve kedves, emberi ember, kérlek gondolj bele abba, tényleg úgy nézel az életedre, mint az egyik legcsodásabb történésre a saját valóságodban?
Vagy ezt megpróbálod erőlködve, élvezettől mentesen nyögve-nyelősen elhinni?
Túl elrugaszkodottnak tűnik? Tényleg az? Vagy megengeded magadnak azt a nyitottságot, hogy adj egy esélyt az újnak, az ismeretlennek biztonságos közegben? (Ezt a teret én tartom, biztosítom, nem te.)
Beszélgess számodra hiteles emberekkel, tanulj számodra vonzó dolgokat, légy kíváncsi és kicsit őrült, és láss csodát, hogyan lehet még jobban csinálni, persze ha akarod. Ha nem akarod és megelégszel a középszerűvel – ami számodra talán a négyes fölé -, de titkon ott lebeg a “milyen lehet ez amikor nem ilyen?” kérdés…
Mikor csináltál valamit először utoljára?
A tudásszomj soha ne vesszen ki belőled. Adj esélyt magadnak egy szebb életre azzal, hogy megváltoztatod a hozzáállásodat.
Jelszó: “Maradj éhes, maradj őrült!” /Steve Jobs/
Álmodj ezekkel a gondolatokkal; így kívánok szép vasárnap éjszakát!
